Már sötétedett, amikor a zsúfolt vonat beérkezett a nyolcadik vágányra. Csak egy pap várakozott a peronon. Az előtte megálló vagonba szállt fel és a felét végigjárta, mire talált egy teljesen üres fülkét. Belépett, behúzta maga mögött az ajtót és nagyot szippantott a dohos, füstös levegőből. Az ablakhoz lépett és éppenhogy lehúzta az ablakot, majd leült a menet iránynak háttal és levette fekete szövet kabátját, így láthatóvá téve kemény gallérját és hivatását. Már két megállón túl volt, hátravetett fejjel és nehéz szívvel bizarr jóleséssel viselte az aprányit lehúzott ablakon besüvítő szél zajos simogatását az arcán. Azt sem bánta, hogy felhosszú világos barna haját a szemébe fújja a fagyos tél esti szél. Annyira elmerült a gondolataiba, hogy már csak arra lett figyelmes, hogy valaki becsapja a fülke ajtaját és a vele szembeni üléssor ajtó melletti helyét elfoglalja. 

A szökött fegyenc végigjárta a vonat összes vagonját, mire rátalált erre a csendes fülkére. Nem értette, hogy a többi utas miért megy el előtte. Látta, hogy többen is benyitnának, de mindenki kihátrált még mielőtt kihúzta volna az ajtót.

A fegyenc is megtorpant egy pillanatra az ajtóban. Végigfutott az agyán, hogy mi van ha a pap majd kérdezősködni fog. Mit mondjon majd. Nem volt igazán vallásos, de tisztelte mások gondolatait és vallási nézeteit, emellett a börtönben sokat is olvasott, meg amúgy sem volt buta ember és nem hitte, hogy tanácsos lenne hazudnia egy papnak.